• Főoldal  
  • Cikkek  
  • Vonat, repülő, busz, mi a közös bennük?  
Kategória: Tech

Mindegyik egy közlekedési forma, de mi van még?

Az itt említett járműveknek szükségük van egy állomásra, ahová „befuthatnak”.
A három közül, pedig most a repülők felé kanyarodjunk egy kicsit, amihez van is egy kérdésem.

Hová szállnak le a repülők?

 

Repterek

Így van, repterekre. Repülőtér szinte minden országban van, sőt van, ahol nem csak egy. A legforgalmasabb, az Amerikai Egyesült Államok területén található Hartsfield-Jackson Atlanta repülőtér, évente 100 millió utassal. Tehát, ott évente tízszer annyi ember fordul meg, mint Magyarország teljes lakossága. Ami annyit tesz, hogy sok.

 

De most tényleg a repterekről lesz szó?

Nem. Nem a repterekről lesz szó, hanem egy bizonyos reptérről lesz szó, ami nem más mint a Daxing International Airport. Elég menő az új komplexum, mindjárt mutatok képeket is. Ja, és Kínában található.

Gondoltak egyet Kínában, és elkezdték építeni 2014-ben ezt a monstrumot, öt évvel később pedig már át is adták. Gyorsan dolgoznak, mi? De még milyen gyorsan! Mondjuk olcsónak nem mondható a légikikötő, ugyanis 450 milliárd jüanból valósulhatott meg (Egy jüan kb 42 forint).

Kapacitás

Ez a csöppségnek nem mondható egyterű terminállal rendelkező tengeri csillag formájú repülés kiszolgáló „épület” közel 700 ezer négyzetméteres. Hogy kontextusba helyezzük a dolgot, ismét egy magyar példát hoznék. Budapest 525,5 négyzetkilométer. Ez azt jelenti, hogy ha minden egyes négyzetcentimétert hasznosítanánk, akkor összesen 750 darab légikikötőt építhetnénk a fővárosba.

Ja, és négy leszállópályával kezdte meg működését a Daxing, de további kettő van betervezve, hogy elérjék a teljes kapacitást, ami óránként 300 le- és felszállást tesz lehetővé.

2025-re évi 72 millió, 2040-re pedig évi 100 millió utas kiszolgálása a cél, amivel simán beérné a már fent említett Atlanta repülőteret.

 

Innovatív

Egy ilyen beruházásból nem hiányozhat a legújabb technológia sem, így a repülőtéren lesz:

  • Arc szkenner, hogy gyorsítsák az ellenőrzéseket és beszállásokat
  • RFID azonosítók a csomagokhoz, hogy mindig lássuk a csomag aktuális helyzetét
  • Humanoid robotok, akik válaszolnak a kérdésekre (egyszerűbb kérdésekre)
  • Mesterséges intelligencia által intézett parkolás. A sofőr egy mobilplatformra gurul az autójával, a rendszer pedig keres neki egy helyet, és odaviszi. Induláskor pedig a parkolókártya szkennelését követően hozzák is az autót!

 

Ajánlott tartalmak