Veszteséges a Disney?

Dátum: 2020.06.10.
Kategória: Pénzügyeink

Ez a cég lehet a járvány egyik legnagyobb vesztese.

Ahogy arról már mi is írtunk neked, a koronavírus-járvány következtében rengeteg vállalkozás és cég került bajba. A Disney sincs túl jó helyzetben: egyesek szerint szinte minden részlegük padlóra került. Ami sikeres, az az online videótár, a Disney+.

 

Jól indult az év

A Disney a tavalyi évet 17 százalékos növekedéssel és közel 70 milliárd dolláros forgalommal zárta. Vagyis, rengeteget kaszáltak. Többek között például sikeresen elindították a saját videotárjukat (ami Magyarországon még nem elérhető, de ami késik, nem múlik). Úgy tűnt, semmi sem állhat az útjukba. Aztán jött a koronavírus-járvány, amire senki sem számított, és amely sok gondot okozott a Disney-nek.

 

Mi a gond?

Akkor lett egyértelmű, hogy bajban a cég, amikor Bob Iger (aki 15 évig volt a vezérigazgató) pár héttel azután, hogy lemondott, újra a cég élére állt. A tapasztalataira minden bizonnyal szükség is lesz az elkövetkezendő időszakban.

 

Nézzük, nagyjából mi a gond. A vidámparkjaik és a szállodáik bezártak. Ami azért is nagy baj, mert ezek hozták a bevételük egy nagy részét. A spotközvetítéssel foglalkozó csatornájuk nem tud miről beszámolni, mivel a koronavírus miatt nincsenek események. Ami a mozikat illeti, azok is bezártak, filmet sem lehet most forgatni. Bár a sanghaji Disneyland május 11-én megnyithat, ez nem túl nagy vígasz: a vírus miatt az emberek most nem mernek zsúfolt helyekre menni. Nagy bevételre tehát itt sem lehet számítani.

 

Disney+

A Disney+ tavaly novemberben indult. Pár hónap alatt 54 millióan fizettek elő rá. Az online videótár a kialakult helyzetben igen hasznos: nem kell kimozdulni, és rengeteg filmet és sorozatot nézhetsz rajta. Egy ilyen új streaming csatorna bevezetése ugyanakkor nem kevés pénzbe kerül. Például exkluzív tartalmakat kell gyártani, amiket csak ezen a felületen lehet megnézni. A számításaik szerint a Disney+ majd csak 2024-ben lesz nyereséges.

Ajánlott tartalmak