A XX. század végétől kezdve egyre gyakrabban jelennek meg a mozifilmek végén a forgatás során elrontott jelenetek, közkeletű nevükön a bakik.

Ezekből a legutóbbi vlogunk forgatásakor is akadt bőven. Íme, pár példa:
 

Jogosan merül fel bennetek a kérdés, hogy vajon miért csak ilyen sokára terjedt el, ez a nézők körében igen népszerű filmbetét.

A válasz nem a színészek tehetségében rejlik, egyáltalán nem gondolnánk, hogy a rég idők sztárjai nagyobb tudásúak lettek volna, mint a maiak.

A titok nyitja a technika, a filmipar fejlődése. Napjainkban digitális eszközökkel dolgoznak a stábok, több giga, sőt terrabyte-nyi tárhelyekre rögzítik a forgatás során felvett jeleneteket. Nem egy esetbe két, sőt három stáb is dolgozik egy időben az adott jeleneteken.

A számítógépes feldolgozásnak hála, nem okoz problémát kimazsolázgatni a felvételek közül azokat, amelyek végül majd a végleges verzióban a mozivásznon is láthatók. Ugyanakkor lehetőséget ad nemcsak a jelenetek tökéletesítésére, hanem a hibázásra is. (elvégre emberek vagyunk.)

No de mi volt hajdanán? Régen, a filmgyártás hajnalán úgynevezett celluloid szalagra rögzítették a színészek játékát. Ezeknek az előállítása igen költséges folyamat volt, így a legtöbb produkció csak korlátozott mennyiséget tudott belőle vásárolni. Ez azt jelentett, hogy ki kellet küszöbölni a hibákat.

Így - hasonlóan egy színházi előadáshoz – a színészek a rendezővel alaposan begyakorolták, többször elpróbálták a jeleneteket, hogy mikor a kamerák elé állnak, már minden jól működjön. (Remélhetőleg a technika sem hagyta őket cserben.

Éppen ezért a filmezés hőskorában nemcsak a bevételekből, és a nézőszámokból tudták megítélni egy egész estét film minőségét, hanem a felhasznált nyersanyag mennyiségéből is!